DH MAGYAR KUPASOROZAT

DH MAGYAR KUPASOROZATA Mátra Betyárok Kerékpáros Egyesület honlapján tudatt, hogy sajnos elmaradnak a hátralévő DH Magyar Kupák.

"Sajnálattal tudatjuk, hogy a hátra lévő DH Magyar Kupákat egyesületünk nem tudja megrendezni.

Bükkszentkereszt DHMK futamra Erdővédelmi bírság címén 200.000Ft büntetést kaptunk, míg Felsőtárkány DHMK Futamra pedig az engedély 100.000-Ft-ra emelkedett a tavalyi 10-ről. Bagolyirtáson pedig feljelentés miatt nem kapjuk meg a szükséges engedélyeket.

Mivel a sorozatnak egyetlen anyagi támogatója sem volt, egyesületünk nem tudja finanszírozni ezeket a nem várt kiadásokat, a nevezési díjakat pedig nem emelhetjük tovább, nem lehet mindent a versenyzőkkel megfizettetni.  Félreértések elkerülése végett:  ajándékokon és energia italon kívül más támogatást nem kaptunk, azt is igen csekély mértékben. Mindent saját költségből és a nevezési díjakból fizettünk, összefogással próbáltunk kupasorozatot szervezni, önerőből pályát engedélyeztetni, de az ilyen bürokratikus korlátozások miatt nem sikerül.

A kialakult helyzetért, a kellemetlenségekért mindenkitől elnézést kérünk. A jövőben megpróbálunk kerékpárutakat engedélyeztetni és amennyiben sikerül, visszatérhetünk a versenyszervezéshez is, mivel az igény az ilyen típusú bringautakra és rendezvényekre egyre nagyobb.  Mélységesen felháborítónak tartjuk, hogy az erdőtörvény engedi a kerékpározást az erdőben az arra kijelölt utakon, viszont ilyen kijelölt út a Mátrában egyetlen méter sincs. A kezdeményezéseinket rendre elutasítják, versenyeinket büntetik, ezzel a sportolni vágyó fiatalok és a térség egyik turisztikai bevételi forrását, ezáltal fejlődését hátráltatják.

Mivel ezt hivatalos végzésekben adták tudtunkra, tartalmát  nyilvánosságra hozzuk,tekintettel az adatvédelmi törvényre, a végzésben szereplő személyek adatait titokban tartjuk."

A felsőtárkányi végzésért klikk ide.

Borsod Megyei és Heves Megyei végzés >>>

Hozzászólások (2)
2 2010. július 15. csütörtök, 16:21
Greg
Jómagam Írországban élek és tekerek. Sajnos az Ír DH futamokon részt venni munkám miatt nem tudok, de a pályáikon tekerek, MERTHOGY LEHET!!!!!! Itt nem hogy tiltanak, hanem pályát építenek! Egyszerűen szégyen amit az az ország művel. Volt most itt is hogy az egyik versenyt törölték, telek problémák miatt, de az nem az állam és a bürokrata parasztok miatt volt hanem mert egy telek magántulajdonba került és a tulajdonossal nem tudták időben felvenni a kapcsolatot a munkálatokról. Hozzá szeretném tenni, hogy itt a telek tulajdonosok maguk is segítik a DH-sok pálya építési törekvéseit. Szóval mást nem tudok mondani, mint azt hogy szégyen, a többi kifejezésem úgy is a cenzúra sorsára jutna!
1 2010. június 29. kedd, 06:08
Gelencsér Arnold
Hányingert kapok az összes ilyen embertől aki képes ezt csinálni....nem írom le hogy mit gondolok róluk de semmi jót azt elhihetitek!
:@

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Hírforrások

http://www.youngsmountainbikeinstruction.co.uk/Pics%20&%20Logo/bikeradar%20logo.jpgDIRTMAG    PINKBIKE.COM  PETERDH NSMBSICKLINES    BIKEMAG